Ki véd meg minket? És kitől?

A NATO-évfordulón nem ünneplünk – inkább számot vetünk azzal, hogyan lettünk a szövetség gyenge pontja.

chatgpt_image_mar_29_2025_03_02_03_pm.png

Ma húsz éve csatlakozott hét közép- és kelet-európai ország a NATO-hoz. Magyarország már 1999-ben taggá vált – akkor még hittük, hogy a szabadság, a nyugat, és a kollektív biztonság oldalán a helyünk.

2025-ben azonban ez az elköteleződés megingott – nemcsak nálunk, máshol is. Donald Trump ismét az Egyesült Államok elnöke, és továbbra is azon az úton jár, amit korábban megkezdett: kritizálja a NATO működését, és nyíltan kétségbe vonja az amerikai elköteleződést a szövetség iránt. Miközben Európa a háború árnyékában él, Trump újra és újra előhozza régi rögeszméjét: Grönland bármi áron való megszerzését – egy groteszk és nyugtalanító ambíció. Ugyanakkor volt partnereit és szövetségeseit egyre inkább ellenségként kezeli. Vámháborúkat indít Európával szemben, megkérdőjelezi a transzatlanti szolidaritást, és miközben a Nyugat felé egyre hűvösebb, Oroszországgal próbálja erősíteni a kapcsolatait. Ez nem egyszerű elmozdulás – ez stratégiai árulás.

Az EU időközben nyíltan szembenéz a valósággal: a tagállamok polgárait arra kéri, hogy készüljenek fel vészhelyzetekre. Háromnapos túlélőkészletet javasol minden háztartásba – élelmet, vizet, alapvető gyógyszereket. Ez már nem hidegháborús paranoia, hanem egy világos, praktikus reakció a körülöttünk zajló eseményekre. A háború fenyegetése nem elmélet, hanem valóság, amelyhez igazodni kell.

És mit tesz a magyar kormány? Lényegében semmit. Mintha ez az egész nem is létezne. A túlélőkészlet-ajánlásról szinte semmit nem hallani hivatalos szinten, nincs kommunikáció, nincs felkészítés, nincs felelősségérzet. A lakosság továbbra is abban a mesterséges nyugalomban él, amit a kormányzati propaganda fenntart – miközben Európa többi része már a valóságra próbál reagálni.

A külügyminiszterünk közben lassan többet van Moszkvában, mint Brüsszelben. Dzsudzsák Balázs – melletti fényképezkedést mára Lavrovval való pózolás váltotta fel – mindezt egy háborús agresszor külügyminiszterével. Ez nem semlegesség. Ez már nem csak különutas külpolitika. Ez Moszkva trójai lovának szerepe az EU-ban és a NATO-ban.

Egy olyan szövetség, ahol egyes tagok nyíltan az ellenség felé kacsintanak, nem maradhat sokáig egységes. És ha ez így folytatódik, előbb-utóbb nem minket védenek meg – hanem tőlünk kell megvédeni a többieket.