Nos, úgy tűnik, Donald Trumpnak ismét sikerült. Nem, nem megnyerni valamit – arra még várunk –, hanem elérni, hogy az egész világ újra rá figyeljen… ha máshogy nem is, legalább szemforgatva. A nagy, dicsőséges kereskedelmi háború, amit Trump a „Make America Great Again” szent háborújának kiáltott ki, most látványos fordulatot vett: az USA és Kína megállapodtak a vámok drasztikus csökkentésében.

115 százalékkal kevesebb vám – és 100 százalékkal több kérdőjel.

Trump eredeti terve az volt, hogy megmutatja a világnak: ő az alfahím, a gazdasági Terminátor, aki nem tárgyal – diktál. Az eredmény? Az USA-t már nem csak Európában nézik ferde szemmel, de már Délkelet-Ázsiában is gyakrabban emlegetik úgy: „az a kissé labilis, túltolt imperialista ország”.

A vámháború végeredménye: olyan feltételekkel kötöttek megállapodást, amit simán el lehetett volna érni diplomáciával is. De hol lenne akkor a dráma? A Twitter-posztok? A MAGA-pólós szelfik a Fehér Ház előtt? Egy ilyen szerződés „normálisan” megkötve teljesen antiklimatikus lenne, nemde?

„Soron állnak a világ vezetői, hogy megcsókolják a seggem” – hencegett Trump egy zártkörű rendezvényen.

A valóság? Egy szimbolikus seggberúgás. Nem is egy. Inkább egy „szekvenciális, stratégiai hátsó fenékbe irányuló korrekciós mozdulatsor” – ahogy a diplomaták mondanák.

Kína nyert. Az alkuval elérte, hogy enyhüljenek a gazdasági korlátozások, és úgy tűnik, még elegánsabban is jött ki belőle. Eközben Trump a britekkel ugyan már korábban megkötött egy kereskedelmi megállapodást, de a feltűnő színpadiaság, amit a kínaiakkal szembeni háborúban produkált, éppen ennek az értelmét kérdőjelezi meg – ha épp nem az volt volna fontosabb, hogy látványosan durcáskodjon, mint egy kifáradt óvodás a LEGO-sarokban. Ezekkel a lépésekkel pedig valójában csak segíti Kína első számú világhatalmi pozíciójának az építését, miközben az USA inkább saját tekintélyét rombolja le, mintsem erősítené.

A világ? Jót röhög. A piacok örülnek. Trump? Valószínűleg most is a tükör előtt gyakorolja, hogyan magyarázza meg, hogy ez valójában győzelem. De vajon mi lesz a következő lépése? Újabb vámháború? Egy másik ellenség keresése? Vagy egyszerűen csak még több önfényező show a kampányszínpadon? Netán egy „békemisszió” Keletre, ahol már napok óta nyomást gyakorol Ukrajnára, hogy Zelenszkij hajlandó legyen találkozni Putyinnal. A háttérben egyre erősebben hallani: a találkozó – ha valóban létrejön – csütörtökön valósulhat meg, de addig is mindenki visszatartott lélegzettel figyeli, Trump pedig minden bizonnyal ott is kamerát és piros nyakkendőt keres majd, hogy saját magát békenagykövetként ünnepeltesse – miközben Putyinnak de facto már meg is nyerte a háborút, legalábbis a nemzetközi figyelem és a nyomásgyakorlás szintjén.

A kérdés az: ki veszi ezt még komolyan? A MAGA-mozgalom hívei tapsolnak, de a többiek már csak legyintenek. Amerika tényleg „great again”? Vagy inkább „grotesque again”?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az amerikai külpolitika nem más, mint egy valóságshow díszletekkel, ahol a díszlet egy elnöki pulpitus, a forgatókönyv improvizált Twitter-posztokból áll, és a nézők már nem is tudják, nevessenek vagy sírjanak. A világ vezetői – Macron, Merz, Starmer – valószínűleg csak összenéznek, és fáradtan sóhajtanak: „Csak éljük túl ezt az évadot is...”