Illúziók Nélkül
Illúziók nélkül.
Ajánló a gyűjteményhez – Túl a hírek zaján
Vannak pillanatok, amikor az ember nem csupán olvasni, hanem érteni szeretne. Nem elég a szalagcím, nem elég a vélemény — mögé kell nézni a dolgoknak. Ez a gyűjtemény ilyen pillanatokból épül fel.
Olyan írások kaptak itt helyet, amelyek nem a napi politikai zaj részei, mégis onnan indulnak. Nem a közhelyeket ismétlik, hanem kérdeznek, elmélyítenek, és gyakran kényelmetlenül közel hoznak valamit: valóságot, amellyel túl ritkán nézünk szembe.
Íróként, állampolgárként, emberként keresem benne az összefüggéseket – a történelmi múlt és a jelen politikai árnyalatai között, a személyes élmény és a közös tapasztalat határmezsgyéjén.
Ha te is úgy érzed néha, hogy nem elég „tudni”, hanem gondolkodni is kell, és nem elég „hallani”, hanem érteni is szeretnél, akkor ez a gyűjtemény neked készült.
👉 Itt elérhető: Illúziók nélkül
🎭 A Konzervatív Megvilágosodás Misztériuma
A politikai megvilágosodás útjai néha Moszkván át vezetnek
Avagy hogyan lesz a volt liberálisból patrióta, a volt kommunistából keresztény-konzervatív, és a volt ügynökből a szuverenitás bajnoka – mindez egyetlen konferencia fényében.
A CPAC Hungary 2025 színpadán újra együtt a közép-európai fordulat mesterei: Orbán, Fico, Babiš – három történet, három múlt, egy közös jövőkép... Moszkva felé.
És persze a taps sem maradt el.
📌Olvasd el a teljes szatírát itt: A Konzervatív Megvilágosodás Misztériuma
🔻 Két egó, egy bolygó – és nulla fék.
Mi történik, ha Elon Musk kormányozni akar, és Trump szellemi támogatónak jelentkezik? Két ember, akik szerint a valóság csak egy opció a beállítások között. Rakéták, NFT-s törvényhozás, Twitter-diplomácia és Grönland újraosztása – ez nem sci-fi, hanem a közelmúlt.
Egy elbeszélő szatíra arról, hogyan lesz a politikából performansz, az egóból külpolitika, és a valóságból füst.
📖 Az egész cikket itt olvashatják:
👉 Elon Musk és a Kormányzati Rapid Teszt
✧ Kennedy, a mítosz árnyékában
Egy elnök, aki nem csupán történelmet írt – hanem mítoszt is hagyott maga után.
Volt egyszer egy elnök, aki nem úgy beszélt, mint a politikusok, és nem úgy mozgott, mint a katonák. Volt benne valami filmsztáros, valami szenátoros, valami kölyökesen szemtelen. John Fitzgerald Kennedynek hívták, és a világ úgy döntött, legendát csinál belőle, mielőtt még igazán ideje lett volna hibázni.
Brookline-ból indult, tengeri hős lett, majd a Fehér Ház legfiatalabb lakója. Elegáns volt, humoros, és tudta, hogy a kamera mindig figyel. Nem félt a nagy szavaktól: Holdra szállást ígért, békét keresett Moszkvával, és megálljt parancsolt a rasszizmusnak is. Sosem volt egyedül: mellette állt egy elegáns first lady, egy izgága CIA, és egy rakás titok.
Szerették, mert reményt adott. És utálták is – éppen ezért.
Dallasban ért véget a történet. Egy kanyar, egy integetés, egy lövés. És megkezdődött valami más. A találgatások, a könyvek, a filmek, a sejtések és összeesküvések kora. Kennedy halála után lett igazán Kennedy.
A neve ma is ott lebeg a levegőben. A „mi lett volna, ha” örök sóhajaként.
És lehet, hogy pont ez a legnagyobb teljesítménye: nem az, amit tett – hanem amit el sem kellett mondania ahhoz, hogy egy egész világ hallani akarja.
