Manboxeo.hu

Volt egyszer egy elnök, aki nem úgy beszélt, mint a politikusok, és nem úgy mozgott, mint a katonák. Volt benne valami filmsztáros, valami szenátoros, valami kölyökesen szemtelen. John Fitzgerald Kennedynek hívták, és a világ úgy döntött, legendát csinál belőle, mielőtt még igazán ideje lett volna hibázni.

Brookline-ból indult, tengeri hős lett, majd a Fehér Ház legfiatalabb lakója. Elegáns volt, humoros, és tudta, hogy a kamera mindig figyel. Nem félt a nagy szavaktól: Holdra szállást ígért, békét keresett Moszkvával, és megálljt parancsolt a rasszizmusnak is. Sosem volt egyedül: mellette állt egy elegáns first lady, egy izgága CIA, és egy rakás titok.

Szerették, mert reményt adott. És utálták is – éppen ezért.

Dallasban ért véget a történet. Egy kanyar, egy integetés, egy lövés. És megkezdődött valami más. A találgatások, a könyvek, a filmek, a sejtések és összeesküvések kora. Kennedy halála után lett igazán Kennedy.

A neve ma is ott lebeg a levegőben. A „mi lett volna, ha” örök sóhajaként.

És lehet, hogy pont ez a legnagyobb teljesítménye: nem az, amit tett – hanem amit el sem kellett mondania ahhoz, hogy egy egész világ hallani akarja.