Reggel volt, a kávé gőzölgött, a telefon pedig szokás szerint a kezembe simult. Megint görgetni kezdtem. Vajon miért? Egy tizenhét éves lány táncikált egy szobában, ahol még a por is unta magát. Pár másodperc, tovább. Egy srác zokniban csúszkált a konyhában, miközben vidáman lötykölte a narancslevet. Majd egy videó, amelyben egy fiatal nő részletesen bemutatja, hogyan kell kivenni egy doboz tejet a hűtőből.

Lecsuktam a szemem, majd a kávéba meredtem. Ez lenne a modern kultúra? Az emberiség, amely piramisokat épített, szonetteket írt, ősi csillagokat figyelt meg, most eljutott arra a pontra, hogy napi szinten milliók csodálják, amint valaki reggel fölkel az ágyból?

Pedig nem is olyan régen még más volt a világ. Az a bizonyos „kultúra” egykor eszméket tükrözött, gondolatokat ébresztett, alkotásra sarkallt. Mára viszont a közösségi média olyan sebességgel sodorja magával az információkat, hogy az emberek nem is gondolkodnak azon, mit néznek – csak nézik. Az igényesség helyett a mennyiség lett az újr, az érték helyett a figyelem készpénz, a tartalom helyett a térhódító semmi lett a sztár.

A legjobb az egészben, hogy mindenki tudja ezt. Mégis, ha valaki kételyt mer ébreszteni, ha megkérdezi, hogy „Ez most komoly?”, akkor közönséges kultúrgyilkosnak titulálják, aki nem érti a modern világot. Pedig pontosan érti.

A leglátványosabb változás talán az, hogy a közösségi média az önmutogatás kultuszát emelte trónra. Emlékszem, mikor a szomszéd néni fél napig győzködte magát, hogy kitegyen-e egy képet a macskájáról, nehogy túlzottan magamutogatónak tűnjön. Ma viszont ez a legtermészetesebb dolog: mindenki megosztja, hogyan kel fel, mit reggelizik, hogyan néz ki filterekkel és filterek nélkül, mit vett, mit nem vett, mit szeretne venni.

A gond csak az, hogy mindez olyan valóságot teremt, amelyben mindenki tökéletes. Egy Instagram-sztár sosem kel rossz napra, egy TikTok-sztárnak sosincs pattanása. Ez pedig óhatatlanul odavezet, hogy a követők, akik ezt az illúzia-világot fogyasztják, egyre inkább azt érzik: az ő életük unalmas, sivár és kevésbé értékes. Mintha az igazi világ nem is lenne elég.

A legijesztőbb talán az, hogy ez a tartalomgyártás nem csupán a követőket érinti. Maguk az alkotók is egyre gyakrabban érzik, hogy a lájkok és megtekintések nélkül nem léteznek. Hogy egy videó nélkül üres a napjuk. A közösségi média előtt az emberek kapcsolatokban, gondolatokban, élményekben keresték az értelmet. Ma egy TikTok-trendben.

De lehet ebből kiút?

A kérdés nem az, hogy a közösségi média maga rossz-e. A kérdés az, hogy mire használjuk. Lehetőség van arra, hogy tartalmas, értékes, inspiráló dolgokat osszunk meg – ahogy lehetőség van arra is, hogy a napunk legizgalmasabb eseménye az legyen, hogy eltaláljuk-e a szájunkat egy szem székával.

A választás mindig a miénk.

A kávém időközben kihűlt. A telefonom kijelzője fekete lett. Egy pillanatig néztem, majd elmosolyodtam. Lehet, hogy ideje kilépni az algoritmus börtönéből, és valódi tartalmat keresni. Mondjuk egy jó könyvben.