1963 március 21-én végleg bezárt Alcatraz, a „Szikla”, Amerika leghírhedtebb börtöne. Egy hely, ahová a legkeményebb bűnözőket száműzték, hogy többé ne okozzanak gondot senkinek. De itt jön a csavar: ezek az emberek nem csak félelmet keltettek, hanem egyfajta sztárokká is váltak.

Al Capone, George „Machine Gun” Kelly, Robert Stroud – ezek a nevek nem csak a bűn történetének lapjain maradtak meg, hanem a popkultúrában is. De miért? Miért lettek a gangsterek legendák? És vajon ma is ugyanúgy ünnepeljük a törvényen kívülieket, csak más formában?

Alcatraz: A börtön, ahonnan nincs visszaút

1934-ben, amikor Alcatraz megnyílt, egy dolog biztos volt: ide csak azok kerültek, akikkel már tényleg nem tudtak mit kezdeni. Ez volt a börtönök börtöne, a végső állomás. Ha valakit idezártak, az gyakorlatilag annyit jelentett, hogy többé nem számolnak vele a „kinti világban”.

A leghíresebb rabok között ott volt Al Capone, aki nem a gyilkosságai vagy a maffiaügyletei miatt ült, hanem adócsalásért. Aztán ott volt Machine Gun Kelly, akinek a neve elég egyértelművé teszi, hogy nem épp békés természetéről volt híres. És persze Robert Stroud, a "Madárkirály", akiről sokan azt hiszik, hogy madarakat nevelt Alcatrazban – pedig ott már nem tarthatott egyet sem.

Ők nem csak egyszerű bűnözők voltak. Ők karakterek voltak. Olyan figurák, akikről sztorik keringtek, akiket az emberek nemcsak féltek, hanem egy kicsit csodáltak is.

Gangsterek: a nép hősei vagy csak ügyes manipulátorok?

A '30-as évek Amerikája kemény időszak volt. A gazdasági világválság rengeteg embert nyomorba döntött, miközben a bankok és a nagyhatalmak továbbra is a saját érdekeiket nézték. Ebben a kilátástalan helyzetben a gangsterek egyfajta lázadó figurákká váltak. Mintha ők álltak volna bosszút a gazdagokon.

Persze a valóság nem volt ennyire romantikus. A gengszterek nem jótékonyságból raboltak bankokat, hanem saját magukért. De ez nem számított. Az embereknek kellett egy történet, egy kis Hollywood a nyomorúságos hétköznapokban – és a gangsterek ezt megadták nekik.

Al Capone például ingyenkonyhákat üzemeltetett a szegényeknek. Tényleg jót akart, vagy csak a saját imázsát építette? Nehéz megmondani. De az biztos, hogy a közvélemény imádta.

És persze ott volt a másik nagy vonzerejük: a luxus, a csillogás, a szabadság illúziója. Drága autók, elegáns öltönyök, menő klubok – egy gangster élete olyan volt, mint egy mozifilm. És ki ne akart volna egy kicsit úgy élni, mint egy filmsztár?

A mai gengszterek: fehér gallér, fekete lélek

A klasszikus gangsterek ideje lejárt. Ma már nem géppisztollyal rabolják ki a bankokat, hanem számítógépen mozgatják a milliókat. A mai bűnözők nem börtöncellákban, hanem irodákban ülnek.

Ők a fehérgalléros bűnözők: pénzügyi zsenik, korrupt politikusok, vállalati csalók. És bár nem olyan látványosan élnek, mint a régi gengszterek, a hatalmuk sokkal nagyobb.

A furcsa az, hogy ma is van egyfajta csodálat irántuk. Nem feltétlenül szeretjük őket, de amikor egy ügyes csaló milliárdokat tüntet el, sokan elismerően csettintenek: "Hát, nem semmi, hogy így megcsinálta magát!"

A különbség az, hogy míg a gangstereknek volt egy kis romantikájuk, ezeknél az új típusú bűnözőknél inkább irigység és düh vegyül a képbe. Nem menő autókkal száguldoznak, hanem luxusvillákban rejtőzködnek, és nem revolverrel fenyegetnek, hanem jogi kiskapukkal húzzák ki magukat a felelősség alól.

Miért vonzódunk a törvényen kívüliekhez?

Miért érdekelnek minket még mindig ezek a történetek? Miért nézzük újra meg újra a filmeket a nagy gengszterekről?

Talán mert szeretjük a lázadókat. Azokat, akik fittyet hánynak a szabályokra, akik nem fogadják el a világ kereteit. Ők azok, akik megcsinálják azt, amit mi nem merünk – és ez egy kicsit vonzóvá teszi őket.

De itt jön a nagy kérdés: tényleg hősök ezek az emberek? Vagy csak ügyes manipulátorok, akik elhitetik velünk, hogy a rendszer ellenségei, miközben csak saját zsebükre játszanak?

A valódi hősök köztünk élnek

Alcatraz ma már csak egy turistalátványosság, a gangsterek legendái pedig tovább élnek a filmekben és könyvekben. De ha igazán belegondolunk, a valódi hősök nem azok, akik megszegik a szabályokat, hanem azok, akik jobbá teszik a világot anélkül, hogy másokat tönkretennének.

Szóval, ha legközelebb egy bűnözőről olvasol, akit hősként ünnepelnek, kérdezd meg magadtól: tényleg hős, vagy csak egy jól öltözött csaló?

És ha irigylünk valakit azért, mert kijátssza a rendszert, talán inkább azon kéne gondolkodnunk: miért olyan a rendszer, hogy ezt egyáltalán meg lehet csinálni?