Mi van, ha a kényelem nem a modern élet jutalma, hanem az egyik legelegánsabb illúziója?
Ebben az új Illúziók nélkül szatírában egy olyan világot nézek végig, ahol minden simábbnak, gyorsabbnak és könnyebbnek látszik — és közben felteszem a kérdést: mi tűnik el csendben a felszín alatt. A kényelem szabadságot ígér, de gyakran inkább függőséget szállít. Időt takarít meg, mégis valahogy fáradtabban hagy bennünket. Lesimítja a súrlódást a szemünk elől, miközben a terhet lejjebb tolja, kijjebb tolja, és eltünteti a látóhatárról.
A kényelem illúziója rejtett munkáról, kiszervezett türelemről, automatizált döntésekről és arról a finom megalázottságról szól, amikor olyan rendszerek között élünk, amelyek előbb tudják, mit akarunk, mint mi magunk. Egy csiszolt élet, talán — csak éppen egyre halványabban látszik rajta a saját kezünk nyoma.