Illúziók Nélkül

2025.jún.11.
Írta: Alex Buday Szólj hozzá!

A király beszéde

Avagy hogyan rezeg a parketta, amikor nem tapsol senki, de mindenki jegyzetel

chatgpt_image_jun_11_2025_07_58_31_pm.png

Volt egyszer egy ország, ahol a miniszterelnök nem kormányozott, hanem hirdetett. Nem trónt örökölt, hanem mikrofont – de azt olyan szuverenitással, hogy még egy templomi pálca is elszegődne hozzá statisztának.

Nem lépett be, hanem megérkezett. Mint egy kinyilatkoztatás. Nem integetett. Miért is integetne? A jelenléte önmagában esemény. Egy ilyen pillanatban nem kell tartalom – csak hangsúly. Nem fontos a mondat – csak az, hogy melyik szó után jön a szünet. Ő a vezető, és ez már rég nem kérdés. Inkább reflex.

Mindenki figyel. Azért, mert muszáj. Azért, mert szokás. És azért, mert ha már nem jön a pénz Brüsszelből, legalább a mondatok jól csengenek.

"Mert amikor a magyar miniszterelnök beszél, az nem tájékoztatás. Az kijelentés. Proklamáció. Vagy egy utolsó kísérlet, hogy a világ észrevegye: én előre szóltam."

Ez persze nem hangzott el pontosan így – de ha el is hangzott volna, ki merne nevetni? Ki merne feltenni egy kérdést, amikor a pulpitusból nem információ csorog, hanem tekintély csobban? Egy ilyen hangnemben minden mondat kötelező idézet. Legalább egy kampányplakát erejéig.

Európa – a klub, ahol fizetünk, de már nem hívnak a buliba

Európa persze megint téma volt. Mint mindig. Mint mindenütt. Mint egy családi összejövetelen az a rokon, akit már nem kedvel senki, de túl gazdag ahhoz, hogy kihagyjuk a beszélgetésből.

A kontinens – mondta a miniszterelnök – két táborra szakadt. Föderali... mi? Ja igen, a "több Brüsszel" hívei és a "saját konyhámat én főzöm" hívei. A kettő között nem lehet hidat építeni, csak költségvetést. Az egyik oldal szerint a megoldás az együttműködés. A másik szerint az együttműködés még mindig túl sok német és túl sok francia.

És akkor jött a francia-német tengely. A britek már kicsúsztak a képből, elvitték a kéziféket is. A szerelvény most Ukrajnán át robog a "hamiltoni pillanat" felé. Ez nem musical, bár lehetne. Egy olyan darab, ahol a főszereplő a saját adósságát énekli meg – mások zsebéből.

Én pedig itt ülök, egy egész országgal a hátamban, és megint látom előre, hova megyünk. És mit mondanak? Túlfeszülök. Drámázó vagyok. Miközben csak azt kérem, amit más meg sem ért: figyelmet. Miért is jönne a pénz, ha még a tekintély sem jön?

Ukrajna – a szomszéd, akit előbb kéne ismerni, mint támogatni

Ukrajna EU-tagsága. Egy bonyolult kérdés – bár nem annak kéne lennie. A miniszterelnök szerint ez nem diplomácia, hanem történelemhamisítás élőben. Pénz kéne nekik – nincs. Jövőkép kellene nekik – határ sincs. Milyen EU-tag az, akinek még a térképe sincs készen?

Nem vagyunk mi öngyilkosok. De ha azok lennénk, legalább saját kézzel végeznénk el. Mert az nem segítség, ha a szomszédnak adom a garázskulcsot, miközben ő épp gyújtogat.

Trump – aki legalább nem ad pénzt az ellenségnek

Trump. A név elhangzott. Nem kellett bemutatni. Mint egy régi barát, aki ugyan sok hülyeséget mond, de legalább nem tesz úgy, mintha nem tudná, mit gondol. A miniszterelnök szerint már az is elég, hogy Trump nem finanszírozza az ellenséget. Ez a minimum. Ez most a dicséret.

És milyen világ ez, ahol ez a dicséret? Ahol a NATO olyan stabil, mint egy hajszalon padlóján felejtett borospohár. Ahol az EU vezetője reggel Trump X-posztjai alapján dönti el, mer-e megint szankcionálni.

V4 – feltámadás, szezonálisan

A Visegrádi Együttműködés halott – kimondatott. De szerencsére ez egy kelet-európai halott: mindig visszajöhet. Júliustól mi vezetünk. Ez egy lehetőség. Vagy egy vicc. A lengyelek jók, a szlovákok stabilak, a csehek... majd októberre megjönnek.

Ez nem elemzés. Ez hit. Egy jobb világba. Ahol nem kell mindig előre szólni. Mert hallanak nélküle is.

Pride – nem tilos, csak nem illik

Belföld. És Pride. Magyarországon mindenki élhet, ahogy akar – mondta a miniszterelnök. De azért ne nagyon akarjon. Pláne ne feltűnően. A szabadság addig szabad, amíg nem harsány. A vélemény addig vélemény, amíg nem színes.

Mert a gyerekeket védeni kell. A nemzet jövőjéről van szó. Egy felvonulás távolságban a világvég.

Angelina Jolie és a statisztika – avagy a választások matematikája

A beszédének vége felé jött egy statisztika. 57–43. Nem, nem a választási eredmény. A közvélemény. Tudomány nincs mögötte – de egy székely bácsi van. Aki szerint 75% esélye van Jolie-val. Mert ő akarja – ez 50%. A többi már csak matematika.

És amikor ezt mondta, én nem nevettem. Mert ez ismerős. Mert én is akarom, hogy végre figyeljenek. És ha nem lehet, akkor legalább hallják meg jól, amit mondok.

Három nő, három frakció, egy következtetés nélkül

A végén elhangzott egy megfigyelés. Három jobboldali frakció, három nő. Meloni. Le Pen. Weidel. A miniszterelnök nem vont le következtetést. Mert a következtetést majd más teszi meg. Egy másik beszédben. Egy másik pulpitusnál. Vagy egy másik generáció.

A csend, ami hangosabb, mint bármi, amit mondtunk

A király beszél. Mi hallgatunk. Mert nem lehet másképp. Mert ez már nem párbeszéd, hanem szertartás. Nincs kérdés. Nincs válasz. Csak kijelentés.

És a kijelentés marad. A mondat. A gesztus. A sértő csend, amikor megint nem tapsol senki – de még mindig mindenki jegyzetel.

Mert ha nem jön a pénz, legalább a történelem ítéljen meg igazságosan. Vagy legalább írja be: "Előre szólt. Nem hallgattak rá."

Én pedig ülök. És tudom, hogy legközelebb is így lesz.

Egyenlő bér, eltérő valóság

A woke és a populizmus között: mi marad az egyenlőségből?

Egyenlő bér, eltérő valóság

chatgpt_image_jun_10_2025_04_51_13_pm.png

Hatvan év. Egy törvény. Egy eszme. És egyre több kérdőjel.
1963-ban aláírták az Equal Pay Act-et, hogy férfi és nő végre egyenlő bérért dolgozhasson. Azóta sok minden változott – de az egyenlőség fogalma, mintha mindinkább csatatérré vált volna. Hol eszköz lett, hol jelszó, hol pajzs, hol ostor.
A cikk nem ítélkezik – csak kérdez. És talán emlékeztet is arra, mit jelent valójában: egyenlőnek lenni.

 

📘 A végén egy könyvajánló is vár, ha továbbgondolnád a témát.

„Van önben szemernyi tisztesség, uram?” – A félelem politikájának öröksége

„Van önben szemernyi tisztesség, uram?”

Egyetlen mondat, amely megroppantott egy rendszert. Egy pillanat, amikor az erkölcs szembenézett a hatalommal. 1954. június 9-én a szenátusban elhangzott kérdés ma is érvényes: »Van önben szemernyi tisztesség, uram?« Ez az esszé a McCarthy-korszak sötét örökségét követi végig napjaink manipulációval átitatott politikájáig – Orwell, Finkelstein, mesterséges intelligencia és algoritmusok árnyékában. De vajon ma is akad, aki megáll, és kimondja azt, amit mindenki gondol?”

 

? Olvasd el a teljes esszét, és ismerd meg, hogyan ismétli önmagát a történelem – csak modernebb eszközökkel, de ugyanazzal a félelemmel.

chatgpt_image_jun_9_2025_11_45_02_am.png

 

A NER-világ Gazdasági Csodái: Amikor a 21 Milliárd csak "Valami"

Közgazdaságtan 2.0 – csak haladóknak és bennfenteseknek

chatgpt_image_jun_4_2025_09_35_43_am.png

Mi lenne, ha egyszer csak felébrednél, és a portfóliódban lévő értékpapírok hirtelen 21 milliárddal többet érnének? Persze, valami történhetett – talán a piac varázslatosan felfedezte a magyar innováció hihetetlen potenciálját, vagy éppenséggel a kozmikus energiák kedvezően álltak. Vagy… valami.

A Matolcsy-cég esete is ilyen valami. Ahogy a hír mondja: "Valamitől hirtelen 21 milliárddal felértékelődtek az értékpapírok." Ez a "valami" persze lehet bármi – egy titkos gazdasági formula, egy misztikus befektetői bölcsesség, vagy talán csak a magyar gazdasági csoda szokásos működése. Főleg, hogy a cég az előző évben még veszteséges volt, de hát ki mondta, hogy a jövőbe vetett hit nem ér többet, mint a múltbéli számok? Hiszen a NER közeli cégeknél az "értékteremtés" gyakran olyan varázslatos, mint egy Harry Potter-könyvben: egyszer csak puff, és itt van a plusz milliárd.

A Matematika Új Irányai A hagyományos közgazdaságtan szerint egy vállalat értéke a nyereségéből, kilátásaiból és a piaci környezetéből származik. A magyar modell azonban ennél sokkal kreatívabb. Itt néha elég, ha egy "jól helyezett" cég kap egy kedvező állami szerződést, egy rejtélyes befektetői mozgást, vagy éppen a jegybank elnöke baráti gesztusként megsimogatja a portfóliót. Az eredmény? Presto! 21 milliárdos értéknövekedés, amit a közönség csak ámulva néz, mint a varázslatot.

"Valami" – A Legjobb Gazdasági Stratégia A kormányzati retorika szerint Magyarország a "sikeres gazdasági reformok" országa, ahol a növekedés mindig "magasabb, mint a szomszédokban". Persze, ha néha kell egy kis "valami" ehhez – például állami támogatások, közbeszerzési csodák, vagy váratlan tőzsdei csillanások –, az csak részletkérdés. A lényeg, hogy a számok valahogy mindig stimmelnek.

Mi lesz a következő csoda? Ha már egy cég értékpapírjai "valamitől" 21 milliárddal felugranak, vajon mi következik? Talán egy újabb banki szektor "megváltása"? Vagy egy váratlanul nyereséges stadionbefektetés? A lehetőségek végtelenek, hiszen a NER gazdasági modellje nem kötődik a hétköznapi fizikához. Itt a milliárdok nem "keresik meg", hanem "megtörténnek".

Míg a világ többi része a hagyományos gazdasági törvényekkel küzd, Magyarország új utakat jár. Itt a "valami" nem csak magyarázat, hanem egy teljes gazdasági filozófia. Ha legközelebb hallod, hogy egy NER-közeli cég "varázslatosan" meggazdagodott, ne törj fejet – csak mosolyogj, és mondd: "Hát persze, valami."

És ki tudja? Talán egyszer a 'valami' bekerül a közgazdaságtan-tankönyvekbe is – természetesen külön fejezetben, 'Magyar innovációk' címszó alatt.”

2025-06-04--illzik-nlkl-promo-card_1.png

süti beállítások módosítása