Illúziók Nélkül
Amerika, amikor a jog már csak opció
A legijesztőbb kérdés már nem Venezuela.
Hanem az, hogy van-e még bárki a Fehér Ház körül, aki el meri mondani **Donald Trump**nak, hogy amit csinál, az a nemzetközi jog nyílt megsértése — vagy már mindenki hallgat, mert fél.
Ez a történet kísértetiesen ismerős.
2014-ben Oroszország is „indokokat” talált: védelem, stabilitás, rendcsinálás.
Az eredmény: Ukrajna területeinek elfoglalása, majd egy háború, amelyet azóta is „biztonsági szükségszerűségként” próbálnak eladni.
Más zászló, más narratíva — ugyanaz a minta.
Egy szuverén állam területén katonai erővel fellépni, vezetőt elfogni, majd utólag jogi és morális érveket gyártani nem rendteremtés, hanem precedensgyártás.
És a precedenseknek mindig megvan a rossz szokásuk: visszaköszönnek.
Ne legyenek illúzióink: ez most gumicsont.
Trump külpolitikai mérlege eddig üres.
Nincsenek békék, nincsenek megállapodások, nincsenek stratégiai áttörések.
A Nobel-békedíj sem jött össze — bár a nevezést, legalább fejben, már rég beadta.
Gazdasági sikerek sincsenek.
Csak vámok, feszültség és bizonytalanság.
Ha a gazdasági nyomás működne, nem lenne szükség katonai gesztusokra.
Ilyenkor jön a látvány.
Egy „olcsó” konfliktus.
Egy gyors erődemonstráció.
Egy narratíva, amit lehet tolni a **Truth Social**on, miközben a „truth” szó végleg elveszíti a jelentését, és puszta márkává silányul.
És legyünk pontosak:
Trump soha nem ítélte el egyértelműen Moszkvát.
Sem a Krím elfoglalását,
sem Kelet-Ukrajna lerohanását,
sem a „biztonsági szükségszerűségként” tálalt agressziót.
Sőt — sokszor inkább visszhangozta az orosz narratívát:
provokáció, jogos önvédelem, erőpolitika mint válasz.
Innen nézve a kérdés elkerülhetetlen:
ez következetlenség?
félelem?
kalkuláció?
vagy egyszerűen világlátás?
Nem állítás ez — hanem egy nagy kérdőjel.
És itt jön az a kérdés, amelyet egyre nehezebb lesöpörni az asztalról:
hol húzódik ma a határ autoriter rendszer és autoriter módszer között?
Nicolás Maduro egy széteső ország élén diktátor belülről.
Trump viszont átalakít.
És ez a különbség a legveszélyesebb.
Mert amikor Egyesült Államok ugyanazt teszi, amiért másokat elítélt — vagy el sem ítélt —, akkor nemcsak hitelt veszít.
Felmentést ad mindenkinek.
Amerika, ébresztő.
A nemzetközi jog nem gumicsont.
Az igazság nem trademark.
Az erő nem pótolja az eredményt.
Csak elfedi, hogy az nincs.
2025 – Az év, amikor az illúziók végleg felmondták a szolgálatot
2025 – Az év, amikor az illúziók végleg felmondták a szolgálatot
2025 nem magyarázkodik, és nem kér feloldozást.
Ez az évösszefoglaló nem megnyugtatni akar, hanem pontosan rögzíteni azt az állapotot, amikor a stagnálás módszerré, a kifáradás rendszerré, az illúziók pedig feleslegessé váltak. Szatíra — de nem poénokra építve, hanem felismerésekre.
A „2025 – Az év, amikor az illúziók végleg felmondták a szolgálatot” című írás most az összes Patreon-oldalam minden tagja számára elérhető.
Illúziók nélkül. Pontosan úgy, ahogy az év is telt.
Heti Krónika – Beneš 2.0
Új Heti Krónika érkezett.
Ezúttal jogról, háborúról, emlékezetről és hangerőről.
Arról, hogyan lesz egy belső törvényből nemzetközi ügy,
hogyan válik a múlt újra politikai eszközzé,
és mi történik akkor, amikor mindenki beszél – de senki sem vállal felelősséget.
A Beneš 2.0 nemcsak Szlovákiáról szól.
Hanem Trump és Putyin színházáról,
az USA és Izrael kettős mércéiről,
és arról a világról, ahol a politika egyre inkább előadás,
a jog pedig díszlet.
Ez az írás az Illúziók nélkül gyűjtemény része.
Most mindenki számára ingyenesen elérhető a Patreonon.
Olvasni nem kötelező.
Kérdezni viszont továbbra is ajánlott.
