Volt idő, amikor az Egyesült Államok hadseregének évfordulója csöndes ceremóniák között telt. Zászlófelvonás, ünnepi beszéd, talán egy szelet torta a kantinban. De aztán eljött 2025, és vele együtt Donald J. Trump, aki úgy döntött, ha már az amerikai hadsereg 250 éves, akkor ideje méltón megünnepelni – önmagát.

Mert legyünk őszinték: ha valaki el tudja hitetni, hogy a National Mallon dübörgő harckocsik, a helikopterek, a 21 ágyúlövés és a katonai zenekarok mind a köz szolgálatát ünneplik – miközben aznap éppen neki van születésnapja –, hát az nem más, mint Trump maga, a maga nemében páratlan marketingzseni. Egy ember, aki több, mint elnök: ünnepi attrakció, önmaga díszlete, saját hőseposzának főszereplője.

🎤 „A világ legnagyszerűbb harci ereje” – és a legnagyobb egó is

A parádé beszéddel kezdődött. Trump ünnepélyesen, de szemmel látható önelégültséggel állt ki a mikrofonhoz, és kijelentette:

„Ez a valaha létezett legnagyszerűbb, legelszántabb és legbátrabb harci erő, amely valaha a Föld felszínén járt.”
(„This is the greatest, fiercest, and bravest fighting force ever to tread the face of the Earth.”)

Majd hozzátette:

„Az amerikai katona istenáldotta, és megállíthatatlan a győzelem felé vezető úton.”
(„The American soldier is God-blessed and unstoppable on the path to victory.”)

A háttérben egy tank lassan csikorogva gurult el, miközben a dísztribün alatt a vendégek esernyőkkel küzdöttek a zuhogó eső ellen. Talán a Mindenható is felvonta a szemöldökét.

Trump mindeközben úgy állt a dobogón, mintha legalábbis Patton tábornok és az Ég küldöttje lenne egy személyben. Az sem zavarta, hogy az ünnep nem róla szólt. Ő gondoskodott róla, hogy ez gyorsan megváltozzon.

🎂 Tortalapnak lánctalp – így ünneplünk ma

Nem volt itt se győzelem napja, se háborús hősökre való emlékezés – csak egyetlen cél lebegett a tankcsövek árnyékában: emelni a Főparancsnok fényét. Mert mikor máskor lehetne egy hadsereg kétszázötven évét úgy ünnepelni, hogy minden kamera az elnök sziluettjét kövesse?

Aztán elhangzott az elmaradhatatlan mondat:

„Ideje ünnepelni a győzelmeinket.”
(„It’s time to celebrate our victories.”)

A közönség nem tudta eldönteni, melyik győzelemről van szó – talán az időjárás legyőzéséről, amely esővel próbálta elmosni a felvonulást. Vagy arról, hogy a költségvetési szabályokat sikerült tankokkal áttörni: a parádé becsült ára 25–45 millió dollár. De lehet, hogy Trump épp saját politikai túlélését ünnepelte: kétszer választották elnökké, és – bár sokszor lógott a levegőben – eddig sikeresen elkerülte a börtönt. A kritikusok szerint pazarlás – Trump szerint: történelem, személyesen általa írva.

🏛 „No Kings” – csak trónus nélküli díszszemle

Közben a város másik felén tüntetők gyülekeztek: „No Kings” táblákkal, gúnyos transzparensekkel, és egyre erősödő gyanúval, hogy ez az egész nem is parádé, hanem politikai performansz, valahol a Ceaușescu-show és egy Las Vegas-i revü között.

Trump azonban nem hátrált:

„Ezek az emberek utálják hazánkat, de nagyon komoly erővel fogunk válaszolni.”
(„These people hate our country, but we’re going to respond with very serious force.”)

Mire gondol Őfensége? Komoly erő alatt vajon újabb parádét ért? Vagy tüzérségi sortüzet a Twitter-kommentelőkre? A mondat valahol félúton lebeg egy kampánybeszéd, egy katonai fenyegetés és egy autokrata hatalmi szlogen között. Egy biztos: aki nem tapsol időben, arra már célra is álltak a metaforikus ágyúk.

A mondat úgy hangzott, mintha egy harctéri eligazításról szivárgott volna ki – nem pedig egy születésnapi beszéd kellős közepén hangzott volna el. De az elnöknek mostanában minden színpad hadszíntér, és minden kritika hazaárulás.

🧩 A valóság és a showbiz határa elmosódik

A közösségi média azonnal reagált. Volt, aki azt írta: „Ez volt az első katonai parádé, ahol a tankok kevésbé voltak ijesztőek, mint a szónok.” Más szerint „ez nem ünnep volt, hanem bizarr reality-epizód, ahol a hadsereg csak mellékszereplő”.

És talán igazuk van. Mert ebben a történetben a hadsereg nem főszereplő, csak díszlet, és a zászlók sem a nemzetnek lengenek, hanem egyetlen ember ambícióinak.

🏁 Zárszó helyett: „Éljen a fővezér, még ha csak ő tapsol is magának”

Ez a parádé nem a hagyományról szólt. Nem is az emlékezésről, nem a katonák tiszteletéről. Ez a parádé arról szólt, hogy Trump újraírja a szimbolikus tereket – a demokrácia díszletei alatt egyedül ő lépdel a menet élén.

És miközben a tankok lassan elgurultak, a közönség pedig hazatért, egyetlen hang maradt a levegőben: a saját maga által kiérdemelt taps.

És így történt, hogy a történelem színpadán egy ember állt, reflektorfényben, tankokkal, zászlóval – és saját magával, mint közönséggel.

Mert Trump nem a hadsereget ünnepelte meg. Hanem saját magát. Még akkor is, ha ezért az egész országot díszletnek kellett használnia.